A.1 akció – Közbeszerzések
Az akció során a kiválasztott közbeszerzési szakértő segítségével kerül sor a műszaki tervek elkészítésére, illetve a természetvédelmi akciók (konkrétan a C.1-C.7 akciók) kivitelezésének műszaki felügyeletére kiírt pályázat lebonyolítására. A kivitelezési munkák, illetve a munkálatok során keletkezett és felgyülemlett anyag és hulladék elszállítására, továbbá a projektmenedzsment feladatok ellátására a szervezet kiválasztása, valamint a nyertes ajánlattevőkkel a szerződések aláírása is ezen akció részét képezi.
A projekt megvalósítása során több olyan eszközre is szükség lesz, amely nem, vagy nem megfelelő mennyiségben/minőségben áll a partnerek rendelkezésére. A projekt keretében a következő eszközök beszerzésére kerül sor: GPS szoftverrel, digitális fényképezőgép, laptop, asztali számítógép GIS szoftverrel, Canon rendszervaku, lamináris boksz, makrolencse, távcső, terepi adatrögzítő, hordozható winchester, memóriakártya, meteorológiai mérőállomás szenzorokkal és adatgyűjtő szoftverekkel, projektor.
A.2 akció – Műszaki tervezés
Az akció keretében kerül sor a természetvédelmi akciók végrehajtásához szükséges műszaki tervek elkészítésére. A feladatok az alábbi akciókhoz szükséges tereprendezési és földmunkák műszaki tervezési feladatainak ellátására, műszaki ellenőrzésre irányulnak:
A Bükki tó kialakításához, rekonstrukciója (C.1 akció)
A Baláta tó megőrzéséhez (C.2 akció)
A Kűvölgyi tavak 3. számú tó kibővítéséhez (C.4 akció)
A Kűvölgyi tavak 4. számú tó kibővítéséhez (C.5 akció)
Vízfolyások visszatartásához (C.6 akció)
A.3 akció – Engedélyek beszerzése
Az akció során a természetvédelmi akciók megkezdéséhez és lefolytatásához szükséges engedélyek beszerzésére kerül sor. A pályázatban foglaltak szerint szükséges a Dél-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság környezetvédelmi engedélye a természet-megőrzési („C”) akciókhoz, illetve vízjogi üzemeltetési engedély beszerzése a Kűvölgyi tavak esetében.
A.4 akció – Egyeztetés az érintettekkel
Az akció célja annak biztosítása, hogy a projekt megvalósítása során ne merüljön fel rejtett érdekellentét a projektre vonatkozóan az alábbiakban számbavett érintettek körében. Az egyeztetések rendszere a következők szerint tervezett:
természetvédelmi, környezetvédelmi szakértők az állami intézményeknél (nemzeti parkok, stb.) – kb. 6 fő – személyes találkozók, egyeztetések,
természetvédelmi és környezetvédelmi civil szervezetek munkatársai – kb. 20 fő – személyes találkozók, lakossági fórumok
helyi gazdálkodók – kb. 10 fő – személyes találkozók, lakossági fórumok
oktatási intézmények – kb. 5 tanár, 100 diák – hírlevél, média, lakossági fórumok, vezetett túrák
helyi lakosság – kb. 110 fő – hírlevél, média, lakossági fórumok, vezetett túrák
környező települések (Somogyszob, Csurgó, Nagyatád, Nagykanizsa) lakossága – kb. 67.500 fő – hírlevél, média, lakossági fórumok, vezetett túrák
természettudományi szakemberek – kb. 30 fő – hírlevelek, szakcikkek és publikációk